Szombaton jártunk "vidéken" is. Lehet bérelni taxit (más megoldás kb nincs is), akiknek van bejáratott körtúrájuk, ilyenen vettünk részt mi is. A cég szerint megkaptuk a "best driver"-t, úgyh panaszra nem volt okunk :-), a körtúra állomásai: Madaba - ez egy város kb 20km-re Ammantól délre, ahol egy szép, mozaikos Ortodox templomot lehet megnézni; Nébó hegye - ahonnan a hagyomány szerint Mózes pillantotta meg az ígéret földjét mielőtt meghalt; Jézus megkeresztelkedésének helyszíne és a túra végén: fürdőzés a Holt-tengerben. :-)

Jó nap volt, sok reményt fűztünk hozzá, jól el is fáradtunk, kezdem is az elejéről.

A sofőrünk tényleg jó sofőr volt, jó barátságban a gázzal, a dudával és egyébként úgy mindenkivel az állomásokon. Bálintnak többször is a lelkére csomózta, hogy a cégük oldalán mindenképpen írjon majd róla jókat.:-) (Nem véletlen így, hogy "best driver" lett, bár lehet, hogy mindenki megkapja ezt az állandó jelzőt. :-)

Madaba szép volt, kiugrás, beugrás, imádkozni - főleg elmélyülni - sajnos nem volt lehetőség az állomásokon, benyomások, ingerek jöttek inkább. Ez a szép görög-ortodox templom, ami itt látható leginkább a 6. századi hatalmas mozaikjáról híres, ami a padlózatot borítja. Emiatt hívják ezt a templomot a "térképes templom"-nak is, hisz a mozaik Jeruzsálemet ábrázolja kiterítve.

Következő állomásunk Nébó hegye volt, ahonnan Mózes pillanthatta meg az ígéret földjét még halála előtt. Itt később egy szép - ferencesek által most is fenntartott - bazilika épült. A hegyen található még egy különleges alkotás: a rézkígyó ami az olasz Giovanni Fantoni műve: a Biblia szerint a zsidók 40 évi pusztában való vándorlása közben sokan meghaltak kígyómarásban, mire a nép könyörögni kezdett az Úrhoz, hogy védje meg őket a mérges kígyóktól. Mózes az Úr szavára egy botra tekeredett rézkígyót készíttetett. Akit megmart egy kígyó, de föltekintett erre a rézkígyóra, az életben maradt. 

És ím néhány kép. Sivatag, áspiskígyó és pusztaság.

Bálinttal egyébként azt beszéltük, hogy itt túrázni kéne, zarándokolni, bottal, saruval és így érinteni ezeket a "szent helyeket", átélni, és kapcsolatban lenni befelé, kifelé, fölfelé..

Nébó hegyéről aztán leszerpentineztünk a Jordán völgyébe. Sivatag, kő és kanyonok, sziklák mindenhol. A folyó környezetében már több a zöld, itt vannak a banán és olajfa ültetvények, a települések, falvak és az ősi nomád nép: a beduinok.

Jézus megkeresztelkedésének helyszínétől már nincs messze a tenger. A Jordán innen még 8-10km-t kanyarog a torkolatig, és a vize is sós már itt.

Jézus megkeresztelkedésének helye. Egy hely, ahol egy ember küldetést kap, indítást. Egy indítást teli "szeretettank"-al, teli tarisznyával: "Te vagy az én Szeretett Fiam!"

Autóval csak egy bizonyos pontig lehet menni, ahol jegyet lehet venni, van egy kis büfé és innen indul pár óránként a turistabusz, idegenvezetővel. A hely jól ki van építve, árnyas lugasokon keresztül lehet bejárni a területet, a legérdekesebb hely persze az a pont ahol állítólag Jézus keresztelkedett meg. Itt jelenleg nincs is víz - a Jordán északabbi részén lévő szabályozás és - gondolom - a felmelegedés miatt is.

Kicsit arrébb egy régi ortodox templom található, mellette egy hely, ahol ottlétünkkor is keresztelkedtek meg emberek a Jordánba megmerítkezve - az izraeli oldalról.

A Jordán túloldala - az egész Jordán itt akkora egyébként, mint egy nagyobb patak.. - már Izraeli ellenőrzés alatt van: Jordánia és Izrael között a Jordán határfolyóként funkcionál. Emiatt itt is katonák őrzik a területet, a zarándokcsoportoknak is együtt kell maradniuk. A helyi viszonyok - elsősorban a palesztinok és izraeliek között nem tisztázottak, a béke elég ingatag itt (is).

Lehet, hogy a helytől többet vártam spirituális értelemben. De talán ennek a titoknak az átélése, hogy "Ő, Jézus Szeretett Fiú" és "Te Bence, Te is Szeretett fiú vagy" nem egy helyhez, hanem szívhez kötött.

Jézus keresztelkedésének helye:

 Majd irány a Holt-tenger.. A Holt tenger nagyon sós, lebegtünk is a víz felszínén rendesen, itt a víz nyolcszor (!) annyi sót tartalmaz, mint az óceánok általában. Volt édesvízi strand is a parton fölfelé, lent meg a Holt tenger, ami az egyik legmélyebben fekvő "tenger" a világon. A víz felszíne is kb 400m-el van a tengerszint alatt. Lebegni tehát lehet rajta, meg úszni, mint egy szárnyashajó és kb ennyi. Alámerülni itt - ellentétben a Jordánnal :-) - nem érdemes.. Aztán inkább az édesvizes medencéket választottuk és kipihentük a nap nagyját, aztán irány a taxi és vissza a város!

Holt tenger:

Ó, Zarándok! Mondd, meg nekem, mi az a végtelen..? 

Jordánia, Amman. Most épp Bálint szobájában ülök, kint békés 25°lehet, és pihenek. Intenzív volt az előző négy nap, és mivel a következő két hét szintén elég intenzív lesz, így most úgy döntöttem: itt maradok és írom a blogot. Fényes reggelt Mindenkinek!

Az első benyomásom Amman-ról (amit már nagyon vártam, hogy eljöjjön, mert így is este 11.45 helyett, hajnali 1 órára érkeztem meg) a vízipipa illat. Hmm.. megnyugtató. (Itt terült először mosoly spontánul az arcomra :).

Mert azért idejövetelem előtt voltak bennem gondolatok, vélemények, félelmek és előítélek a Közel-Kelettel, az arab világgal kapcsolatban melyek között a repülőgép kilövése, és egyéb erőszakos cselekmények szerepeltek; illetve persze egyedül utazni is mindig izgalmas - érzem is sokszor a gyomromban és tagjaimban - mely izgalom főleg a közösségi repülés "veszélyei" illetve persze a magas nyelvtudásom és az abban való bizalom, illetve bizalom hiányából adódik. 

Úgyh sikeres landolás: huhh, kiengedek a szorításból. Vízipipa illat a terminálban: mosoly és megnyugvás. :-)

Második benyomás: az emberek kedvesek. Öcsém is, aki kijött értem a reptérre, illetve a vízumügyintézők, ahol az országba való belépéskor a vízum mellett fotó is készül, pár kérdést feltesznek, és - mint először Jordániába lépőt - sok szerencsét kívánnak az ország felfedezéséhez. 

Este már csak betaxi és kaja és alvás. Az azért feltűnik, hogy sivatagban vagyunk. A levegő száraz, és poros. 

Másnap aztán irány a város! Amman jó nagy, innen az egyetemi negyedtől a városközpont van vagy 10 km, péntek van, azaz ünnepnap (itt péntek-szombat a hétvége) úgyh most a forgalom se durva annyira. Egyébként a forgalom és a public transport olyan arab-mediterrános, (azaz gondolom olyan, mint a világ nagy részén Mumbai-tól Amman-ig). A kocsik jönnek, sávok nincsenek, lábad van, zebra nincs, ha átmész általában túléled, ha unod ott a taxi, ha meg van időd buszra várni és ismered is, akkor van néha busz kb negyedóránként mutatóba. Bálintéknak van még néhány rettegett útkereszteződése pl a két és fél sávos körforgalom, hát az durva, de gondolom a hatodik érzék kialakul pár hét - hónap alatt..

Buszra várva, illetve az egyetemet és Bálinték lakóhelyét elválasztó főút. Pénteken. (Mint nálunk Vasárnap reggel 7-kor :-).

Aztán buszfogás, irány a belváros. Európaiként elég nagy a sokk, Amman szívében tömeg, szegénység, szemét, hatalmas lakatlan kőházak és hulladék van. Az illatokról szólva: egyik oldalról a szemét és csatornaszag, másik oldalról a gyros, a fűszerek és persze - szerintem - a vízipipa-illattal - keveredik. Kutyák nincsenek, kóbormacskák vannak, amik rendszerint a kihelyezett gurulós konténerből ugranak elő, amikor melléérsz.

A hangulat egyébként jó, a közösségi létet az óvárosban és a piacon leginkább az "Insallah" - "Ha Isten is úgy akarja" légköre hatja át. Itt az embereknek két-három munkájuk van, megélni így is nehéz. A helyiek viszont támaszkodnak egymásra: a szűkebb és nagycsaládnak, ismerősöknek, barátoknak, kapcsolatoknak nagy a szerepe.

Pár óra után biztonságosabban éreztem magam Amman központjában, mint otthon a Blahán, vagy a Nyugati aluljáróban. Az emberek figyelnek egymásra, a turistákat meg majdnem a tenyerükön hordozzák, random emberek szóba állnak velünk, üdvözölnek és kellemes ittlétet kívánnak. És biztos hozzájárul még a "biztonságos érzéshez", hogy részegek nincsenek, az emberek józanok és - egy-két kéregetőn kívül - nincsenek hajléktalanok sem. (Szégyen is ha kiderül, hogy a családodból valaki az utcán él). Inkább tehát nagy szegénység van, de nem hajléktalanság.

Vettem cipőfűzőt. :-)

Amman területileg egyébként Budapestnél nagyobb, és kis túlzással kb mindenhol ugyanúgy néz ki. Jellegzetes kocka alakú, helyi kőből épült 2-4 emeletes sárgás-fehéres épületek tízezrei a kisebb-nagyobb dombokon ameddig csak a szem ellát. Hatalmas és végeláthatatlannak tűnő a város. Az összlakosság 2011-ben 3, négy évre rá már 4 millió fölött volt, ami azt jelenti, hogy a Magyarországnál nem sokkal kisebb Jordánia lakosságának csaknem fele a fővárosban él.

A belvárosban hamar el lehet fáradni. Nagy a tömeg, az emberek hangtartománya a piacon az otthoni ötszöröse, a dudát kormány helyett használják az emberek, úgyh jól esik kiülni egy teraszra meginni egy jó török kávét és elszívni egy sishát. Bálinttal mi is ezt tettük. :-)

Hát, ez egy hatalmas élmény volt, vízipipázni és kávézni Ammanba, készítettem is videót róla, lehet, hogy majd felteszem azt is. :-)

A klíma állítólag ilyenkor - októberben - a legjobb: még meleg van, de a hőség már nem elviselhetetlen. A levegő inkább száraz (meg a városban szmogos), melege van az embernek, nekem a szám száradt ki inkább (lehet, hogy inni kéne), de meg nem izzadtam, pedig volt vagy 28 fok és hosszúnadrágban voltunk. Végül is ez egy sivatagra épült város... Bálinték mondják is, hogy ami hiányzik nekik: a víz és a zöld. Hát ezekből tényleg nincs sok, Budapest Ammanhoz képest egy arborétum, a Duna egy luxus, én meg a Lukács fürdőben egy valóságos víz-mágnás vagyok. :-) Itt az ivóvíz nagy kincs, a csapból például nem folyik. "Hivatalosan" lehetne inni, nagy tartálykocsik hozzák a vizet nap mint nap, ahonnan a házak tetején lévő hatalmas tartályokat töltik fel vele, majd innen folyik a víz a csapba, zuhanyba. Ezt lehet is használni fürdésre, mosogatásra, fogmosásra, inni azonban nem ajánlott. Ivóvíz boltban, 10 literes kiszerelésben a legpraktikusabb, itt ezeket használják.

Bálinték nappalija. Jobbra tiszta ivóvíz.

Ami még a száraz, meleg időn, a szegénységen, a vízipipa-illaton túl áthatja az egész környéket, az az iszlám. Azaz szó szerint "Isten akaratának való alávetés" vagy "Isten akaratában való megbékélés, megnyugvás". Persze nem meglepő, hogy az iszlám itt szinte kézzel fogható. Ott van az emberekben, az emberek között. Áthatja a várost, gondolkodásban és persze a napi ötszöri "imára hívásban" is: beleborzong az ember, amikor négyóránként felzeng a müezzin hangja ősi dallamokon, végigzengve a városon: „Allah a legnagyobb. Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah. Tanúsítom, hogy Mohamed Allah prófétája. Gyertek imádkozni! Gyertek az üdvösségre! Allah a legnagyobb. Nincs más isten csak Allah.” 

Az emberek itt nem csak vallásgyakorlók, hanem hívők. Az üdvösséget "egyszerű elérni". Öt dolog kell hozzá. A fenti hitvallás, napi ötszöri ima, böjt, adakozás és a mekkai zarándoklat. 

A müezzin hangjára kicsit megáll az élet, aki teheti imádkozik. Szőnyegen, kartonlapon, otthon, utcán, mecsetben, sikátorban. Akinek épp dolga van, a következő imára hívásig "bepótolhatja". 

Tény, hogy ma az iszlám a leginkább terjeszkedő vallás.

Kár lenne most vallási és teológiai kérdésekbe belemenni - Bálinttal úgy is belementünk, és aki még szeretne, nyugodtan keressen meg - de elelmélkedtem rajta, hogy milyen lenne Európa, ha napi ötször harangzúgás hívná össze az embereket, felhangzana az utcákon a Credo és a Dicsőség, az emberek imádkozni kezdenének az utcán, egyébként meg kérdések nélkül ráhagyatkoznának a Jó és Szerető Istenre...

Persze, persze ez nem ilyen, meg ez kereszténység és szabad akarat és inkább teológiát tanulunk a hittanórán, mint imát és gyakorlatokat. ..És kéne hozzá egy szegénység is, hisz egy átlag európai polgár kis híján mindent megtehet, önerőből el is érheti, dolgozni kell, biztosítás van, császárnak ami a császáré, Istennek ami az Istené: Vasárnap elmegyünk templomba.

Vasárnap voltunk mi is misén. Bálint mondta, hogy azért megható volt először hallani a csendes, de konok harangzúgást, amint imádkozni hívja az itt élő keresztényeket.. Kisebbségben erősödhet a hit, pláne, hogy itt muszáj - ha máshol nem, az embernek saját magában - állást foglalnia, hogy mit, miért, hogyan?

És egyébként ha kiderül - sőt rákérdeznek - hogy keresztény vagy - Bálint mondta - hogy megnyugtatnak, hogy ez teljesen oké, és örülnek is neki. Sőt - Bálint esetében - különlegesnek és pozitívnak tartják - hisz kevés gyakorló keresztény tanul arabot egy iszlám többségű ország egyetemén.

De beszéljenek a képek: mecset Ammanban és görög templom Madaba-ban:

Szóval az úgy volt, hogy az iskola minden hétvégén szervez nekünk valami kirándulást szerte egész Jordániában, így egy szemeszter alatt minden érdekes helyre eljuthatunk. Az első kirándulás csak Ammánban volt és főleg azokon a helyeken tudtommal, amiket már amúgy is megnéztem, így akkor nem mentem. Most hétvégén viszont igazán kihagyhatatlan ajánlattal csalogattak – be is telt a jelentkezési lap már az első nap első szünetében – készültünk a Wádi Múdzsibba kanyonozni!

Ahogy a kép és a leírás alapján talán már rájöttetek, ezt a túrát nem lehetett szárazon megúszni... Szinte végig a patakban sétáltunk, ami néhol combközépig, vagy még feljebb ért. Volt, ahol egy kötelet feszítettek ki a víz fölé, és abba kapaszkodva húztuk magunkat a vízben. Volt néhány hely, ahol vízesések szélében kellett fölkapaszkodni, ami technikailag is kihívás volt, főleg, hogy látni sem nagyon lehetett néhol, mert egyenesen az arcunkba folyt a vízesés. Visszafele pedig sok helyen csúszdáztunk a köveken, vagy ráfeküdtünk a vízre és folyattuk magunkat (kaptunk az elején mentőmellényt, így nem volt nehéz). Persze ez sem volt egészen veszélytelen; mint legtöbben, én is összeszedtem pár zúzódást meg horzsolódást, de megérte! Sanyi mesélte, hogy másnap az egyik osztálytársuk tetőtől talpig sebtapaszokban jelent meg az órán, és mikor kérdezték, hogy mi történt vele, csak ennyit nyögött: "Kuntu fí Wádi Múdzsib..." (A Wádi Múdzsibban voltam...)

Visszafele épp ment le a nap és majdnem a Holt-tenger felett csíptük el a naplementét - de így is nagyon szép volt. Örültem, hogy majdnem egy hónap után végre kijutottam kicsit a városból; bár jó itt lenni, nem vagyok egy városi gyerek és azt hiszem nem is leszek. Úgyhogy már várom a többi utazásokat is, addig pedig újabb kalandok várhatók, mert ráadásul látogatóm érkezik otthonról... (Folyt. köv.)

Ráadás zene:

Ahlan wa szahlan likullikum - üdvözlet mindannyiótoknak! Újabb hírekkel jelentkezem innen, Ammánból. Beiskoláztak! Az évkezdés kissé darabosra sikeredett, mert múlt hétfőn volt a regisztráció határideje, kedden a beosztóvizsga és a tájékoztatás, szerdán az első iskolanap, amin csak egy óránk volt, csütörtökön a Hidzsrí-naptár szerinti újév miatt szünet (apropó, BÚÉK! :D ), aztán pedig péntek-szombat hétvége. Szóval most vasárnap kezdődött az első igazi iskolahetünk.

De hogy az iskolakezdéshez visszakanyarodjak, volt egy összetett beosztó nyelvvizsgánk mindenféle feladattal, hallgatással, szövegértéssel, nyelvtannal, ami alapján az egyik haladó csoportba osztottak, aminek nagyon megörültem. Először elég sokan voltunk, de aztán kettészedtek minket, így már tényleg elég kisszámú osztályba kerültem. Eddig három nyelvtanár jött be hozzánk, mind nagyon profik, jól tanítanak, az alapján, amit anno alkalmazott nyelvészetből és pedagógiából erről tanultam, az a benyomásom, hogy nagyon színvonalas és modern az oktatás itt a Nyelvközpontban. Nem hiába dícsérik, hogy arabot tanulni az összes ország közül ide a legérdemesebb jönni! Sok beszélgetés van, olvasunk is, hallgatni is fogunk és mind a Sztenderd Arabot (a fuszhát), mind a helyi (levantei) nyelvjárást tanulni fogjuk. Ez utóbbi elég hasznos, mert az eddigi fuszha tudással nem mindenkivel lehet kommunikálni. Például a főbérlőnkkel is nehezen...

Apropó, főbérlő: végre sikerült állandó helyre költözni! Miután az internetet is elintéztük, úgy érzem, hogy a megérkezéssel kapcsolatos minden fontosabb dolog végre a helyére került.

Igazság szerint egy kicsit nehéz jó témát találnom, amiről írhatnék. Itt ugyan minden kicsit más, mint otthon, de alapvetően mégis hasonlóak a dolgok. Az emberek élnek, laknak, dolgoznak, tanulnak, esznek, isznak, szocializálódnak... Akárcsak mi otthon, csak mindezt kicsit rugalmasabban, kaotikusabban és jobb kedélyűen. Az a benyomásom, hogy itt bizonyos értelemben sokkal nyitottabbak és barátságosabbak, mint otthon nálunk.

Szóval, azt hiszem elkezdődtek az ammáni hétköznapjaim. Az iskola megadja a keretet, úgy tűnik templomot is találtam, a következő projekt, hogy megtöltsem a napjaimat (a délutánok nagy része szabad), ahogy otthon. Lehet, hogy lesz itt is néptánc, aminek nagyon örülnék! Közösségbe sem kezdtem el járni, kicsit leült ez a Fokoláré-ügy, amíg más dolgokat intéztem. Viszont voltam a jezsuitáknál egy kiscsoportos alkalmon, amiket az Szent Ignác-féle Lelkigyakorlatok alapján tartanak. Az jó volt, de nem hiszem, hogy gyakori résztvevő leszek, mert szombatonként az iskola szervez nekünk utazásokat mindenfelé Jordániában, ami nagyon király! Hát, ilyesmik várhatóak a jövőben.

Ahhoz képest, hogy nem tudtam, miről tudnék írni, eléggé meglódult a kezem a billentyűzeten! Mára abba is hagyom. Folyt. köv. ;) Legyetek jók és kövérek! :D

Ráadás zene:

Szóval az úgy volt, hogy az ammáni Alia Királyné reptér előtt épp azt tervezgettük Sanyival, hogy mi lenne az eltévedés ideális módja a városba való utazás közben, (az információs pultnál a reptéri taxit ajánlották erre a célra, míg mi a busz felé húztunk), mikor rám talált a keresztény maffia embere. Megkérdezte, hogy azonos vagyok-e a papíron az érkezők felé tartott névvel (úúú! mindig is nagyon menőnek tartottam, ha az embert így várják a reptéren!), én pedig biztosítottam róla, hogy igen, azonos vagyok. Még az ékezetek is a helyükon voltak, ami azért külföldön ritkán jön össze. :p Aztán én is megkérdeztem, hogy ő tulajdonképpen ki. Azt mondta, Kareem.

Szóval az úgy volt, hogy pár nappal utazás előtt arra gondoltam, hogy jó volna itt is valami közösségbe járni, mert az jó dolog, megerősítő is, és egy évre már nem is hülyeség belekerülni egy fixebb társaságba. Meg az egészben még a (számomra utolsó) első Antióchiás találkozó is megerősített. Szóval írtam két sort egy nemzetközi fokolárés oldalra, ahova még egy korábbi utazás kapcsán vettek fel, és hamarosan írogattak vissza, hogy mikor jövök, mennyit leszek itt, ilyesmik. Gondoltam, majd megmutatják hova érdemes templomba menni, aztán csókolom. :p Hát, ennél egy kicsit tovább terjed a jordán vendégszeretet! (Bár Kareem épp palesztin. Sokan vannak itt is mindenféle arab országokból, a szomszédunk libanoni, beszéltünk líbiaival, ma pedig éppen egy nagyon kedves Szaúd-Arábiából érkező hölgy kalauzolt el a postára. Sok a bevándorló, na.)

Szóval az úgy volt, hogy Kareem befurikázott minket a városközpontba, ahol a Caritas közösség (ez asszem nem az otthon ismert Karitász) tartott fenn egy házat, ahol el tudtunk aludni amíg át lehet venni a foglalt szállást. Már aki tud aludni ilyen élmények és a repülőn kapott erős kávé után. A repülőn még virrasztásra számítottam a megérkezés éjszakáján-hajnalán. És ha történetesen nem lett volna szállásom, aludhattam volna ott is még pár napot legalább. Aztán rájöttünk, hogy cseberből vederbe kerültünk kissé, minden jó szándék ellenére.

Szóval az úgy volt, hogy reggel, mikor úgy döntöttem, hogy nem próbálok visszaaludni (amiben a beköszöntő meleg is segített), rájöttem, hogy három dolog nagyon hiányzik. Kulcs, amivel visszajuthatnék a belülről nyitós ajtón (ugyanis a háziak korán elmentek), bármi infó arról, hogy Ammánon belül tulajdonképpen hol is vagyunk, és bármilyen értelmes kommunikációs mód. Kareem száma nem volt meg, a netet meg nem tudtuk használni. Szóval mikor Sanyi is felébredt felváltva mentünk ki a városba kaját, vizet és utcaneveket vadászni. Térképünk volt, hála Istennek. Lassan rá is jöttünk, hol vagyunk (miközben megvolt az első kultúrsokk a közlekedéstől) és délután átjöttem az egyetemhez, hogy elfoglaljam a foglalt szállásom.

Bár nagyon reméltem, hogy ma már azt írhatom, hogy minden dolog elintéződött és szállásom is van, sajnos ez későbbre tolódott. De ne aggódjatok miattam, minden megoldódik, inshallah (ha Isten úgy akarja). :p

Ammán mindenesetre különleges és sok értelemben lenyűgöző hely és nagyon élvezzük Sanyival. Kedden lesz a beosztó vizsga és szerdán kezdődik az egyetem, azt már nagyon várom. Az első napokban nagy volt a pörgés, hosszú listákat írogattam a napi teendőkkel, amiket nagyjából sikerült is teljesíteni és ez jó érzés volt. Most már kissé lenyugodtak a dolgok a legtöbb fronton. Ma még egy jezsuita templomot szeretnék megtalálni a városközpontban és az utazás mindig nagy élmény akár így, akár úgy. De már várom, hogy az iskolával valami rendszer kerüljön az életembe, meg megismerjem az osztálytársakat.

Annyi minden történik itt, hogy nem is próbálom meg leírni. Akit érdekelnek a mindennapok annak ajánlom Sanyi utazós facebook-oldalát a Magyar Muszáfirt. (Az oldaldobozba is betettem a linkek közé "Sanyi szemével" címen.) Ő jóval gyakrabban ír mint én, főleg tematikus jellegű posztokat. Én most elköszönök, heti nagyságrendben igyekszem majd írni én is ide. Legyetek jók, ha tudtok! :)

Ráadás zene:

No. Hát csapjunk bele a lecsóba. Szóval ma délután-este repülök Ammánba, Jordánia fővárosába. Reméljük a dátum nem rossz ómen egy ilyen vállalkozáshoz. Athéni átszállás után holnap kora hajnalban érkezem majd meg diáktársammal, Sanyival együtt, akivel jövő hétfőtől közösen fogjuk koptatni a Jordániai Egyetem padjait ebben a tanévben. Nyelvet fogunk tanulni. Arabot, természetesen. Meg hát, jó alkalom lesz ez a jordániai és úgy általában az közel-keleti arab kultúra megismerésére is, amiből remélem itt is tudok majd valamennyit megosztani.

Apropó, tartozom egy magyarázattal, hogy hogyan sikerült ilyen hosszú blogcímet találnom, mi fantáziát látok benne és mire számíthattok itt. Bár ez utóbbi még nekem is elég ködös, csak halvány megérzéseim vannak... Ez az év csupa újdonságnak és meglepetésnek ígérkezik! ;)

Az egész jordániai utazáshoz hozzátesz még egy dimenziót, hogy ez itt már gyakorlatilag a Szentföld. Ammán (akkori nevén Philadelphia) része volt az ókori Tízvárosnak a Jordán keleti partján, ahol az evangéliumok szerint Jézus is járt és követői is voltak innen. Az egyik első keresztény közösség is itt jött létre; a nekik szóló üzenetből választottam mottót, a Jelenések könyvéből:

És valóban, sokféle módon tudok kapcsolódni a nyitott ajtó képéhez. Számomra ez az év ajtót nyit egy világra, amiről eddig csak tanultam és történeteket hallottam. Szeretnék én is nyitott lenni minden jóra ami vár rám ott az ajtón túl. Mind kívül, mind belül. Szeretném ezt az utazást holisztikus módon, teljes magammal megélni. (Amúgy is, az ellenállás hiábavaló... :p Mármint akár így választom, akár nem, testestül-lelkestül-mindenestül ott leszek. Hát nem? De.)

Most mutatok egy Jordánia-térképet, hogy pihentessétek a szemeteket.

Na, szóval ez is megvolt, most már mindenki tudja, hol van Jordánia. :D

Mi maradt még hátra? Ja igen, az egész közeli jövő: a tanítás 18-án kezdődik, addig mindenféle ügyeket fogok intézni, többek közt állandó szállást keresek magamnak. Amint megint beérik bennem egy bejegyzésnyi mesélnivaló és lesz időm megírni, itt jelentkezem majd. Ne aggódjatok értem (jobban, mint jólesik nektek), minden rendben lesz, mert minden rendben van! :) És ha késő délután repülőt láttok, integessetek! ;)

Ráadás zene: