Szóval az úgy volt, hogy az ammáni Alia Királyné reptér előtt épp azt tervezgettük Sanyival, hogy mi lenne az eltévedés ideális módja a városba való utazás közben, (az információs pultnál a reptéri taxit ajánlották erre a célra, míg mi a busz felé húztunk), mikor rám talált a keresztény maffia embere. Megkérdezte, hogy azonos vagyok-e a papíron az érkezők felé tartott névvel (úúú! mindig is nagyon menőnek tartottam, ha az embert így várják a reptéren!), én pedig biztosítottam róla, hogy igen, azonos vagyok. Még az ékezetek is a helyükon voltak, ami azért külföldön ritkán jön össze. :p Aztán én is megkérdeztem, hogy ő tulajdonképpen ki. Azt mondta, Kareem.

Szóval az úgy volt, hogy pár nappal utazás előtt arra gondoltam, hogy jó volna itt is valami közösségbe járni, mert az jó dolog, megerősítő is, és egy évre már nem is hülyeség belekerülni egy fixebb társaságba. Meg az egészben még a (számomra utolsó) első Antióchiás találkozó is megerősített. Szóval írtam két sort egy nemzetközi fokolárés oldalra, ahova még egy korábbi utazás kapcsán vettek fel, és hamarosan írogattak vissza, hogy mikor jövök, mennyit leszek itt, ilyesmik. Gondoltam, majd megmutatják hova érdemes templomba menni, aztán csókolom. :p Hát, ennél egy kicsit tovább terjed a jordán vendégszeretet! (Bár Kareem épp palesztin. Sokan vannak itt is mindenféle arab országokból, a szomszédunk libanoni, beszéltünk líbiaival, ma pedig éppen egy nagyon kedves Szaúd-Arábiából érkező hölgy kalauzolt el a postára. Sok a bevándorló, na.)

Szóval az úgy volt, hogy Kareem befurikázott minket a városközpontba, ahol a Caritas közösség (ez asszem nem az otthon ismert Karitász) tartott fenn egy házat, ahol el tudtunk aludni amíg át lehet venni a foglalt szállást. Már aki tud aludni ilyen élmények és a repülőn kapott erős kávé után. A repülőn még virrasztásra számítottam a megérkezés éjszakáján-hajnalán. És ha történetesen nem lett volna szállásom, aludhattam volna ott is még pár napot legalább. Aztán rájöttünk, hogy cseberből vederbe kerültünk kissé, minden jó szándék ellenére.

Szóval az úgy volt, hogy reggel, mikor úgy döntöttem, hogy nem próbálok visszaaludni (amiben a beköszöntő meleg is segített), rájöttem, hogy három dolog nagyon hiányzik. Kulcs, amivel visszajuthatnék a belülről nyitós ajtón (ugyanis a háziak korán elmentek), bármi infó arról, hogy Ammánon belül tulajdonképpen hol is vagyunk, és bármilyen értelmes kommunikációs mód. Kareem száma nem volt meg, a netet meg nem tudtuk használni. Szóval mikor Sanyi is felébredt felváltva mentünk ki a városba kaját, vizet és utcaneveket vadászni. Térképünk volt, hála Istennek. Lassan rá is jöttünk, hol vagyunk (miközben megvolt az első kultúrsokk a közlekedéstől) és délután átjöttem az egyetemhez, hogy elfoglaljam a foglalt szállásom.

Bár nagyon reméltem, hogy ma már azt írhatom, hogy minden dolog elintéződött és szállásom is van, sajnos ez későbbre tolódott. De ne aggódjatok miattam, minden megoldódik, inshallah (ha Isten úgy akarja). :p

Ammán mindenesetre különleges és sok értelemben lenyűgöző hely és nagyon élvezzük Sanyival. Kedden lesz a beosztó vizsga és szerdán kezdődik az egyetem, azt már nagyon várom. Az első napokban nagy volt a pörgés, hosszú listákat írogattam a napi teendőkkel, amiket nagyjából sikerült is teljesíteni és ez jó érzés volt. Most már kissé lenyugodtak a dolgok a legtöbb fronton. Ma még egy jezsuita templomot szeretnék megtalálni a városközpontban és az utazás mindig nagy élmény akár így, akár úgy. De már várom, hogy az iskolával valami rendszer kerüljön az életembe, meg megismerjem az osztálytársakat.

Annyi minden történik itt, hogy nem is próbálom meg leírni. Akit érdekelnek a mindennapok annak ajánlom Sanyi utazós facebook-oldalát a Magyar Muszáfirt. (Az oldaldobozba is betettem a linkek közé "Sanyi szemével" címen.) Ő jóval gyakrabban ír mint én, főleg tematikus jellegű posztokat. Én most elköszönök, heti nagyságrendben igyekszem majd írni én is ide. Legyetek jók, ha tudtok! :)

Ráadás zene: