Hát szóval az úgy volt, hogy Karácsony másnapján levizsgáztam és egész januárban szünetünk volt az egyetemen. Így hát ki-ki megtalálta a maga módját, hogy hogyan tegye hasznossá ezt az időt. Sanyiék Ománban jártak, én pedig nekiindultam Egyiptomnak. Az első terv az volt, hogy leutazom Jordánia déli részébe és útba ejtve Petrát végül áthajózom majd Aqabából a Vörös-tenger egyiptomi partjára, de erről végül letettem, mert a hajóútról borzalmasakat írtak minden szempontból. B-tervként mehettem volna közvetlen busszal Ammánból Kairóba elvileg,, de ez mind a valószínűleg többszörös (és Izraelt érintő) határátkelések miatt nem lett volna praktikus, másrészt a Sínai-félsziget sem túl biztonságos, és végül erről is letettem. Maradt hát az egyszerű de unalmas C-terv: repülővel.

Most az általános benyomásaimról és Kairóról fogok írni, később tervezek majd egy folytatást Alexandriáról, ami nagyon más volt és ott is töltöttem pár napot. Szóval, már a repülőről lehetett látni, milyen sokan élhetnek itt egy helyen összezsúfolva, az átlag házak is vannak vagy 15 emeletesek és rengeteg van belőlük. Csak Kairóban nagyságrendileg húszmillió ember él, azaz ebben az egy városban kétszer annyi, mint egész Magyarországon. Ami azért elég durva. Nagy is a tömeg mindenhol, szinte állandóak a dugók, minden tele van autókkal, taxikkal, buszokkal, kisbuszokkal. Az úton való átkelés alapjait már Ammánban volt alkalmam elsajátítani, de itt új szintre kellett fejlesztenem: négy-öt sávos utakon itt már úgy kelnek át az emberek, hogy mindig csak egy sávot haladnak, aztán várnak a következő lyukra két autó között, míg előttük, mögöttük megy a forgalom. Néhol azért vannak lámpák is, amiket ki lehet várni, meg egy helyen aluljáró is volt a túloldalra (civilizáció!), illetve van három-négy metróvonal is!

Sok szembeszökő különbség van még rögtön Jordánia után. Az egyik első a víz! Mivel Jordániában praktikusan nincs normális folyó, Dunához szokott lelkem örvendezett amikor megláttam a Nílust. Végre egy tisztességes folyó! Még szigetek is vannak rajta meg minden, mellette szépen kiépített kertek, sétány, a szigetekre és a túlpartra tekintélyes és rendesen megépített szép hidak, a vízen mindenféle hagyományos és modern hajók... És a víz jelenléte mindenhol érződik, ahol épp nem ház vagy utca van, ott rendesen nő mindenféle fű, fa, bokor, vannak virágok, úgy általában nem egy sivatagra épült város.

 Ami viszont sokkal kellemetlenebb különbség volt Jordániához képest, azok számomra az emberek voltak Kairóban sajnos. Akik éltek már hosszabb ideig Egyiptomban azt mondták, hogy az egyiptomiak rendes emberek, és minden bizonnyal így is van. Biztos itt is 10 emberből 9 nagyon rendes. A probléma csak az, hogy Kairóban a turista helyeken főleg, pont azzal a maradék eggyel lehet leginkább összefutni, aki számára nem éreztem, hogy bármi más lennék, mint egy járkáló pénztárca, akinek nincs fogalma a helyi viszonyokról és a helyi árakról. A kairói napjaim beértek egy intenzív asszertivitás tanfolyammal, és naivitás leépítő kúrával, csak a tanulópénz, mind szó szerint, mind az emberekbe vetett bizalmat illetve sokkal magasabb volt, mint szerettem volna.

Egyiptomban minden nagyon olcsó (ha helyi vagy), és minden bizonnyal nehéz hatékonyan pénzt keresni, ezért még meg is értem, hogy mondjuk a hivatalos helyeken drágábban adják a jegyeket, pláne, hogy ez náluk is így van. Ami viszont néha nagyon hervasztó volt az a folytonos csúsztatás és manipulálás, ami a nem hivatalos helyeken ment. De azt is meg kell jegyeznem, hogy Alexandriában már sokkal jobb volt a helyzet például. Kairóban akikkel mégis tudtam kicsit együtt lenni és beszélgetni anélkül, hogy ki akartak volna használni, azok főleg a külföldi turisták voltak (egy este például felcsaptam önkéntes idegenvezetőnek és megmutattam két spanyol utazónak, amit én már ismertem, illetve beszélgettem hollandokkal, asszem németekkel és egy jemeni sráccal), meg vannak még önkéntesek, kopt templomban és mecsetekben, illetve találkoztam egy barátom barátjával, aki indonéz, de az arab világ egyik legrégibb és legnagyobb presztízsű egyetemén, az al-Azharon tanul itt. Szóval azért akadtak itt is, ott is rendes emberek. Meg helyi gyerekek, akik fotózkodni akartak, persze. :p

Hogy a pozitívumokhoz visszatérjek, Kairónak lenyűgöző építészete van, (megint csak, különösen Ammán után). Mind a mecsetek, a paloták, a kormányzati épületek, bankok, múzeumok, tornyok, de még a lakóházak is sokszor rendesen meg vannak építve, nem csak hogy használhatóak legyenek, hanem, hogy nézni is lehessen rajtuk mit. És van miből meríteni, Egyiptom mindig is fontos központ volt és több mint ötezer éves államisága alatt jónéhányan jártak itt és hagyták itt többek közt az építészeti hatásaikat - ókori egyiptomiak, koptok, görögök-rómaiak és az iszlám kor építészei. Szóval van mit nézni, amíg bírja a szem.

 Az én kedvenc épületem viszont egy egészen különleges, a földbe süllyesztett torony volt, a Nilométer, amelynek a közepén egy magas vízmérő oszlop volt, és a Nílus vizét beengedve lehetett mérni az aktuális vízszintet. Most nem engedik be a folyót, viszont oldalt le lehet ereszkedni körben a régi kőlépcsőkön, ha az embernek van hozzá mersze. Szédülősöknek nem ajánlom, mert korlát, az nincs... Mintha Móriába vagy valami hasonló fantasy helyre ereszkedne le az ember. És természetesen gyönyörűen van megépítve ez is.

 Ami még eszembe jutott, hogy óriási szerencsém volt, épp mikor a spanyoloknak mutattam az El-Huszejn mecsetet, amiben Mohamed unokája, Huszejn sírja van, akkor volt a rifái szúfi rend nagy ünnepe, a névadó sejk emlékére. Szóval épp szúfi csoportokba futottunk bele, többe is, a mecsetben, voltak, akik ugráltak és kántáltak, voltak akik épp valószínűleg megemlékezés szertartáshoz gyülekeztek, voltak akik épp Koránt olvastak vagy tanítást hallgattak. Huszejn sírjához is bejutottam, de elég hamar kijöttem, mert nagy volt a tömeg. Az ajtónál befelé kenyeret osztottak, azt nem tudtam meg, pontosan miért. Maga a sír el van kerítve (az iszlám tudtommal nemigen támogat semmiféle sírkultuszt, no de azért a Próféta mindenki által tisztelt unokáját még sem lehet kitenni a mecsetből).

 Még rengeteget lehetne mesélni Kairóról és Egyiptomról, de sosem érnénk a végére. Még igyekszem mihamarabb írni Alexandriáról is, ami teljesen más hangulatú volt, meg persze pár általános dologról, mint például az étkezés, a higiénia meg a szervezettség (hiánya) az országban. Zárásként viszont hadd búcsúzzak egy kötelezően meglátogatandó kisebb egyiptomi síremlék képével. Addig is, legyetek jók és kövérek! ;)