Wádi Múdzsib – وادي موجب
Szóval az úgy volt, hogy az iskola minden hétvégén szervez nekünk valami kirándulást szerte egész Jordániában, így egy szemeszter alatt minden érdekes helyre eljuthatunk. Az első kirándulás csak Ammánban volt és főleg azokon a helyeken tudtommal, amiket már amúgy is megnéztem, így akkor nem mentem. Most hétvégén viszont igazán kihagyhatatlan ajánlattal csalogattak – be is telt a jelentkezési lap már az első nap első szünetében – készültünk a Wádi Múdzsibba kanyonozni!
A wádi alapból folyamvölgyet vagy időszakos folyamvölgyet jelent, ahol a téli esőzések alatt fölgyülemlő víz hirtelen lezúdul és elsöpör mindent, amit ér. Ugye, ha már van víz, érezze is az ember... :p A Wádi Múdzsib patakja sem egy mai gyerek már a sorban, látszik is rajta, az alján folyó patak jó mélyre vájta már magát a sziklában: a nap alapból nem sütött be (amiért kifejezetten hálás voltam – épp egy kiadós leégésre számítottam), néha pedig hiába néztünk felfelé, az ég is eltűnt a szűk kanyont szegélyező kanyargó sziklafalak közt.
Ahogy a kép és a leírás alapján talán már rájöttetek, ezt a túrát nem lehetett szárazon megúszni... Szinte végig a patakban sétáltunk, ami néhol combközépig, vagy még feljebb ért. Volt, ahol egy kötelet feszítettek ki a víz fölé, és abba kapaszkodva húztuk magunkat a vízben. Volt néhány hely, ahol vízesések szélében kellett fölkapaszkodni, ami technikailag is kihívás volt, főleg, hogy látni sem nagyon lehetett néhol, mert egyenesen az arcunkba folyt a vízesés. Visszafele pedig sok helyen csúszdáztunk a köveken, vagy ráfeküdtünk a vízre és folyattuk magunkat (kaptunk az elején mentőmellényt, így nem volt nehéz). Persze ez sem volt egészen veszélytelen; mint legtöbben, én is összeszedtem pár zúzódást meg horzsolódást, de megérte! Sanyi mesélte, hogy másnap az egyik osztálytársuk tetőtől talpig sebtapaszokban jelent meg az órán, és mikor kérdezték, hogy mi történt vele, csak ennyit nyögött: "Kuntu fí Wádi Múdzsib..." (A Wádi Múdzsibban voltam...)
És ha ez még nem volna elég, az egész Wádi mesés helyen van. Onnan, ahol kijöttünk a kanyonból már csak úgy 200 méter és a patak egyenesen a Holt-tengerbe folyik. A Holt-tenger partján utaztunk le, és átnézve már ott magasodnak Palesztína hegyei. Egészen lebilincselő látvány és érzés volt ott lenni és bámulni a tengert és a túlpartot. Ezek már igazán bibliai tájak - bár a Wádiban folyó patak is szerepel már több helyen az Ószövetségben Arnon néven.
Visszafele épp ment le a nap és majdnem a Holt-tenger felett csíptük el a naplementét - de így is nagyon szép volt. Örültem, hogy majdnem egy hónap után végre kijutottam kicsit a városból; bár jó itt lenni, nem vagyok egy városi gyerek és azt hiszem nem is leszek. Úgyhogy már várom a többi utazásokat is, addig pedig újabb kalandok várhatók, mert ráadásul látogatóm érkezik otthonról... (Folyt. köv.)
Ráadás zene:
