Hát mit lehet tenni?...
Az utóbbi hetekben nemigen hagytam el Ammánt (As-Szalt városkában voltam csak, egyszer), ellenben azt hiszem belaktam a délutánjaimat mindenféle külön programmal. Ezekből gondoltam egy kis válogatást a teljesség igénye nélkül. Szóval mit is lehet tenni Ammánban?
Néptáncolni! – A Nyelvközpont mindenféle "klubokat" szervez a hét négy napján, ebből az első, amire járok a Dabke (دبكة), a helyi néptánc, illetve ha pontos akarok lenni, akkor mi a Tajjára (طيّارة) nevű palesztín változatot tanuljuk. Ez egy többnyire egy sorban táncolt dabke, fiúk és lányok vegyesen és kézenfogva táncolják a legtöbb részét. Nem túl bonyolult vagy nehéz, nagyrészt szökkenésekből áll, meg néha számolni kell, hogy mikor mi jön, meg figyelni az arabul bekiáltott instrukciókra. (Hasonlóan mint mikor a moldvai kecskésben bekiabálják, hogy: "előre, csak előre!") Rólunk egyelőre (hál'Istennek) nincs felvétel, de így kell elképzelni:
Amúgy a magyar néptáncot sem hanyagoltam el teljesen, nemrég tartottam prezentációt az osztálynak Magyarországról (miközben rájöttem, hogy nálunk mennyi víz van! Duna-Tisza, tiszta jólét!), és hát a végén csak a néphagyományok, népművészetek kerültek elő, én meg előkapartam minden létező emlékem a kalotaszegi legényesről és addig gyakoroltam, amíg előadható nem lett, frappáns zárásként. (Valaki meg live streamelte, és azóta volt, hogy teljesen ismeretlenek a suliból azzal kezdenek, ha találkozunk, hogy látták a táncot... :p) Meg azon gondolkodom, hogy kéne tartani egy moldvai táncházat vagy tanítást. Az igen mókás lenne. Hát a néptánc ennyi. De mit is lehet még tenni?...
Kalligráfolni! – azaz kalligráfiát, arab szépírást tanulni. A másik "klub", aminek kitartó tagja vagyok az arab kalligráfia. Ez itt nagyon patinás és nagy presztízsű művészeti forma, egyrészt, mert az arab írás gyönyörű és nagy teret ad a művészi variálásnak, másrészt valószínűleg azért, mert az iszlámban nagy jelentősége van az írásnak a Korán arab nyelvű megőrzése miatt, illetve a díszítésben. Mivel az emberábrázolást tiltja a vallás, helyette a bonyolult geometrikus díszítések (például az arabeszk) és a kalligráfia fejlődött ki és vette át a díszítő szerepet. Szóval én is elkezdtem megtanulgatni, mert nagyon menő, és eddig a hétből két fajtába, a ruk'ába és a neszkh-be fogtunk bele.
Itt tartok most. A vonalas füzetben betűk ruk'a stílusban, felette a lapon már mondatkezdemény neszkh-ben. "Én tanulok..." (Talán páran felismeritek a füzetben a nún [ن] betűt jobboldalt alulról a harmadik sorban, amit sokan profilképként tettek ki, hogy a szélsőségesek keresztényüldözésére hívják fel a figyelmet. Szerencsére Jordániában ettől nem kell tartani.) Ha megyek haza, akarok vinni pár ehhez való tollat, a rendeléseket kéretik időben leadni! ;) Hát, a kalligráfia ennyi. De mit is lehet még tenni?
Énekelni! – Most vasárnap egy nagy rendezvény volt az egyetemen a Nyelvközpont tanulóinak és válogatott vendégeknek, köztük az egyetem igazgatójának, és arra készültünk egy alkalmi énekléssel egy arab népdallal, amit az egyik tanár az ikonikus arab pengetős hangszerrel az 'úddal kísért, (ez olyasmi mint nálunk a koboz), illetve jött egy diák a zenei tanszékről tablán dobolni. Őszintén, az egész fellépés végül számomra kicsit kínos volt, mert nagy volt a szervezetlenség, és míg mindenki másnak kerítettek népviseletet a fellépéshez, én ott maradtam hétköznapi ruhában... :p Ezért nem is kutatok most felvétel után, de akit érdekel, hogy mit énekeltünk, meghallgathatja egy másik hangszerelésben, itt. Hát, az éneklés ennyi. De mit lehet még?
Beszélgetni! – Egyrészt van egy "language partner" program az iskolában, ami kábé arról szól, hogy a helyiek tanítanak arabul, mi pedig őket külföldiül. Leginkább angolul. Ezen túl van egy beszélgetőkör is a korábbi klubokhoz hasonlóan, azon eddig egyszer voltam, és bár nagyon érdekes volt, nem annyira beszélgettünk, inkább mesélt a tanár, akkor épp a kávé szerepéről és funkcióiról az arab hagyományban. Aztán a végén megkérdezett, hogy nálunk van-e hasonló, és akkor asszem jól leírtam magam a szemében... Meséltem ugyanis a jó magyar szokásról, miszerint a vendéget pálinkával fogadjuk... :p Hát, ő kérdezte! :D
Amúgy persze kávéztunk is az órán (itt nagyon megy a kultúrába integrált gyakorlati oktatás), és mutatott egy nagyon érdekes kávétörős hagyományt, ahol a kézi kávétörést viszik művészi szintre:
És bár a lista közel sem volt kimerítő, mára ezzel el is köszönök. Legyetek jók és kövérek!